A csíkszeredai Mikó-vár a város délnyugati, Zsögöd felőli részén helyezkedik el. Területét az egykori Martonfalva határából szakította ki névadó építtetője, Hídvégi Mikó Ferenc (1585-1635), aki Bethlen Gábor fejedelem hűséges híveként fényes pályát járt be: 1613-ban a fejdelem Csík-, Gyergyó- és Kászonszék főkapitányának nevezte ki; 1622-től fejedelmi tanács tagja és Erdély kincstárnoka volt. Szeredai építkezéseit főkapitányi tisztségébe iktatását követően kezdte el, a nagyrészt ma is álló várkastély építése azonban valószínűleg csak 1623-ban kezdődött el.
A köztudatban Mikó-várként ismert – a korabeli forrásokban Mikóújvárként is emlegetett – együttes elsődleges funkciója nem a védelmi-, hanem lakószerepe volt.
A szinte szabályos négyszögletű, négybástyás várkastély 1631-re készült el. Építtetője valószínűleg nem tartózkodott túl sokat falai között, országos teendői ugyanis Gyulafehérvárhoz és ottani házához kötötték inkább. Ez utóbbiban is halt meg 1635-ben. Birtokain özvegye, Pókai Anna, és egy évvel később elhunyt fiának, Józsefnek az özvegye osztozott, minek során a várkastély 1636-ban ez utóbbihoz, Mikó Józsefné Macskási Ilonához jutott. Az özvegyet Damokos Tamás vette feleségül, aki ezáltal a Mikó-vár birtokába is került. Az 1650-es évek végén Petki István főkapitány tulajdonába ment át a várkastély, aki valószínűleg Damokos Tamás tatár rabságból való megváltása fejében szerezte meg azt. 1658-ban Lázár István főkirálybíró, Petki István vejeként lakott benne. 1661. őszén az Erdélybe betörő török-tatár hadak feldúlták és felégették a települést és várkastélyát, így bűntetvén a főkapitányt törökellenességéért.
A Mikó-vár évtizedekig romokban állt, csak Erdély Habsburg fennhatóság alá kerülését követően értesülünk újra építkezésekről. Gróf Stephan Steinville, az erdélyi császári haderő főparancsnoka újíttatta fel a várkastélyt, ugyanakkor új erődítményekkel bővítette ki és katonai támaszponttá alakította át, amely egyrészt a Gyimesi-szorost volt hivatott biztosítani, másrészt az esetleges tatár betöréseket megfékezni. A munkálatok nagyrészt 1714–1716 között zajlottak. A korábbi várkastélyt körülvevő erődítmény építéséhez „egynéhány embereknek lakóhelyeket a külső sánchoz elfoglalták.” Ekkor alakították ki tehát a várkastélyt magába záró, szintén négyzetes alaprajzú, sarkain egy-egy bástyával védett földvárat. A vár körül szárazárkot hoztak létre, amelynek ellenlejtőjét részben kővel borították. A sáncon kívül továbbá palánkkal védett ún. fedett utat alakítottak ki. Az ellenlejtő falazása és a palánk elkészítése a harmincas évekig is elhúzódott. Erre az időszakra vonatkozóan legértékesebb forrásunk a vár Johann Conrad von Weiss hadmérnök által 1735-ben készített alaprajza és leírása. Így szerzünk tudomást az ugyancsak akkoriban elkészült, a délnyugati bástya melletti, centrális alaprajzú, lőportoronyról. A várkastély szárnyait kaszárnya céljaira rendezték be.
1750-ben von Rebain császári hadmérnök irányításával készült részletes felmérés a várról, amelyeken bejelölte a kastély földszinti és emeleti helyiségeinek korabeli rendeltetését, a külső vár két nyugati bástyája még akkoriban sem készült el.
A székely határőrség szervezésével a vár szerepe megnőtt. 1762-től itt székelt a leendő határőrezred parancsnoka. Akik megtagadták a székelyek közül a határőrségbe állást, azokat a várbeli tömlöcben kényszerítették engedelmességre.
1773 nyarán II. József császár látogatta meg a Mikó-várat. Naplójában egy négy kis bástyával ellátott és árokkal övezett kis várkastélyról számol be. Említi az ezt körülvevő nagyobb, szintén négy bástyás és árokkal körülvett várat, amely viszont még akkoriban sem volt teljesen kiépítve. Az erődítmény kaszárnyaként működött még a 19. században is. 1837-ben, Szentiváni Mihály följegyzéseiből értesülünk róla, hogy a várkastélyban az I. székely gyalogezred tisztei laktak és egy katonai intézet (a normális fiúiskola) is működött ugyanott.
Az 1848–1849-es szabadságharc során a várra fontos szerep hárult. 1849 januárjában a Bem tábornok által ezredesnek kinevezett Gál Sándor (1817–1866), egy kisebb háromszéki különítmény élén érkezett a Mikó-várba. Kiűzte onnan az ezredparancsnokot, a császárhű tiszteket és január 22. körül átvette az I. székely határőrezred parancsnokságát. Bem, a székelyföldi fegyveres erőt Gál Sándor ezredes hatáskörébe rendelte, a Mikó-vár így a szabadságharc székelyföldi központja lett. Áprilisban két ágyúöntő kemencét építettek a várban, de a csíki ágyúöntés végül a cári csapatok intervenciója miatt meghiúsult. Július 5-én a székely hadosztály súlyos vereséget szenvedett az oroszoktól, akik a Mikó-várat augusztus táján foglalták el. A szabadságharc leverése után osztrák hatóságok rendezkedtek be a várba, innen irányítva a megtorló akciókat.
1887-től 1961-ig az együttes ismét kaszárnyaként működött. Ezt követően különböző intézményeknek adott otthont, végül 1970-ben költözhetett helyiségeibe a csíki múzeum. A 70-es évek elején János Pál vezetésével restaurálták a műemléket.
A Mikó Ferenc által építtetett várkastély napjainkig fennmaradt, a 18. század első felében kialakított külső védművek viszont – lévén, hogy ezek többnyire földből és fából épültek – elpusztultak. Kivételt csak a külső kaputorony képez, amely egykor a külső várárkon átvezető híd végén állt.
A várkastély négyszög alaprajzon emelkedik (70 x 75 m), szárnyai egy hozzávetőlegesen négyzetes belső udvart fognak közre.
Az épületszárnyak sarkaihoz bástya alakú tornyok illeszkednek, a nyugati oldal külső homlokzatához ugyanakkor egy nyolcszögű alaprajzú, egyszintes toldalék, az egykori lőporraktár csatlakozik. A Mikó-vár sarokbástyás és belső udvaros kialakítása a Bethlen Gábor uralkodása idején igen kedvelt, reneszánsz kastély-alaprajz típust követte, amelynek előzményei kétségtelenül az itáliai kastélyépítészetben gyökereznek.
Erdélyi elterjedése feltehetően Giacomo Resti, a fejedelem vernai származású építészének tevékenységéhez fűződik. A várkastély külső homlokzatait – a déli szárnyat leszámítva – kőből faragott övpárkány tagolja. A rézsűs lábazatú bástyák homlokfalain két-két ablaktengely található, legfelső szintjük pedig egykor védőemelet volt, amire napjainkban már csak lőrések utalnak.
A vár főbejárata a keleti oldal középtengelyében nyílik. Úgy a külső kaputorony, mint a kastély rusztikázott kőkeretes, félköríves bejárata fölött is egy-egy feliratos tábla emlékezik meg VI. Károly német-római császár (1711–1740) korabeli építkezésekről. A keleti, északi, nyugati szárny, illetve a sarokbástyák kétszintesek. Az 1970-es felmérésen egyszintesnek feltüntetett déli szárnyat utólag még két szinttel emelték meg. A 17. századi várkastély belső elrendezéséről szinte semmit sem lehet tudni, a korabeli forrásokban egyedül az Aranyos bástya, illetve az ebédlő palota említésével találkozunk.
A délnyugati bástyában 1730-ban kápolnát alakítottak ki, ennek egykori díszéből mára már csak a mennyezet szerény, barokk stukkódísze maradt fenn. Gótikus bélletes ablakok nyílnak délnyugati homlokzatán, amelyek valószínűleg a 19. században kerültek mai helyükre. Az épület mai formájában igen változatos boltozattípusokat őriz: a korábbiak általában donga-, hevederes donga- vagy fiókos dongaboltozatok, a későbbiek pedig általában csehsüveg-boltozatok. Ez a változatosság, valamint a régészeti kutatások eredményei is arra utalnak, hogy a 18. századi építkezések nagymértékben átalakították a Mikó Ferenc által a 17. században emelt épület belső kiosztását.
A várkastélyt egykor külön szárazárok vette körül, amelyet utólag feltöltöttek, a várat övező külső ároknak a déli szakasza viszont még napjainkban is felismerhető.
A Mikó-vár Székelyföld egyik legjobb állapotban megőrződött reneszánsz emléke. Néhány éve elkezdődött az együttes régészeti- és falkutatása, amelyek a restaurálási munkálatokat előzték meg.
Ezen restaurálási munkálatok 2010-ben, az RMDSZ erőfeszítéseinek köszönhetően kezdődhettek meg. Kelemen Hunor, akkori kulturális miniszter támogatásának eredményeképp a Mikó-vár visszakaphatta régi fényét és pompáját.
Benkő Károly
1853 Csík, Gyergyó és Kászon múltja, jelene általános és részletes osztályokban. Kolozsvár. 1853. II. rész. 7–8.
Borbély Andor
1943 Erdélyi városok képeskönyve 1736-ból. Erdélyi Múzeum XLVIII. (2) 197–215.
Bozac, Ileana – Pavel, Teodor
2007 Călătoria împăratului Iosif al II-lea în Transilvania la 1773. Cluj-Napoca.
Kovács András
1980 Szabályos alaprajzú, olaszbástyás várkastélyok Erdélyben. In: Csetri Elek – Jakó Zsigmond – Sipos Gábor – Tonk Sándor (szerk.): Művelődéstörténeti tanulmányok. Bukarest, 77–98.
Mihály Zita – Szőcs János
1996 Csíkszereda. Mikó-vár. (Erdélyi Műemlékek, 14.) Kolozsvár.
Orbán Balázs
1869 A Székelyföld leírása. II. Pest, 24–26.
Szőcs János
2005 A Mikó-vár története. Csíkszereda.
Weisz Attila et alii
2007 Száz erdélyi műemlék. Kolozsvár, 76–78.
A Mikó-vár, építészeti értéke mellett ékes példája az erdélyi magyarság összetartásának, épített és kulturális értékeinek. A Székelyföld szívében elhelyezkedő vár, mely napjainkban a székely kultúrát és hagyománytárat bemutató Csíki Székely Múzeumnak ad otthont, kihagyhatatlan turisztikai látványosság.
Emellett kiemelkedő kulturális élet zajlik az ódon falak között: népzene fesztivál, jazz fesztivál, állandó és időszakos kiállítások, kulturális és művészeti rendezvények, amelyekre minden évben erdélyi magyar diákok ezrei látogatnak el. A vár udvarában állandó, impozáns kiállítás mutatja be a székelyek egyik legmeghatározóbb jelképét, a székelykaput, de állandó kiállítás mutatja be a székely mindennapokat Csíki idők járása − Népi életképek a mindennapokból elnevezéssel. Periodikus rendezvény a Múzeumi esték elnevezésű programsorozat, melynek keretein belül havonta egy alkalommal múzeumi szakemberek, restaurátorok tartanak előadást a legváltozatosabb témákban. Emellett rendszeresek a filmvetítések, fotókiállítások, nyári táborok, de a Múzeumok Éjszakája, valamint az Iskola Másképp programok is jelen vannak a múzeum naptárában.
Ez a bőséges programkínálat is mutatja, hogy a Csíki Székely Múzeum, ezzel együtt a Mikó-vár kiemelt helyszíne a régió kulturális életének. Amikor egy erdélyi, anyaországi, külföldi idelátogató átlépi a százéves kapukat, betekintést nyer épített és kulturális örökségünkbe.
Felújítása egy olyan közös álom valóra válása, amely hűen tükrözi az összefogás, a közös munka erejét. A folyamatban mindenki a maga helyén tette a dolgát, felelősen, hittel, így 400 év öröksége méltó módon lett helyreállítva, és hasznosítva. Kelemen Hunor kulturális miniszteri mandátuma idején került sor a teljes helyreállításra, a minisztérium finanszírozásával.
A jó szándék, a tenni akarás megvan, ezért kell folytatnunk közösen a munkát: megőrizni Erdély meglévő kincseit. Tisztelettel kérvényezzük a Mikó-vár külhoni magyarság értéktárába való felvételét, hogy ezt a munkát elősegítve, megőrizzük és gyarapítsuk összmagyarságunk kincsestárát.
