Az 1761. július 5-én Mária Terézia császári parancsára útjára indított székely határőrség megszervezéséhez kapcsolódik a Siculicidium-emlékmű.
A csíki toborzás idején az ellenálló székelység – „a székely vitézlő rendbéliek közül az egyérdekű, azonos célú, hasonlatos normákat vallók rétegéből formálódott ki ez az új, sajátos alakulat, melynek mi-tudatot a békés eszközökkel folytatandó harc akarása kölcsönzött” – gócpontja 1764 január első napjaiban Madéfalván gyülekezett, hogy a határőrszervező bizottságnak együttesen nyújtsák be a tiltakozó igazukat bizonyító emlékiratot. A bizottság január 6-án felhívást intézett a Madéfalván összegyűlt fegyveres székelyek részére, hogy jelenjenek meg a királyi rendelet meghallgatásán, mire azok Vízkereszt ünnepére hivatkozva másnapra kértek halasztást.
A felfegyverzett háromszéki és kászoni székelyek feltételezett ellenállástól tartva Carato alezredes, Siskovich báró rendeletére január 7-én hajnalban Madéfalvát megtámadta. A vérengzésben meghaltak száma még mindig bizonytalan: korabeli feljegyzések közül Losteiner Lénárd nyomán 183-ra becsülik az elesettek számát, Benkő József 186, Rettegi György 600, M.C. von Heidendorf szász emlékíró 400 főt említ. Dr. Balló István, a madéfalvi veszedelem ről az emlékállítás kapcsán kiadott krónikájában 500 halottról és 1000 sebesültről ír.
A csíki határőrszervezés tragikus eseményei madéfalvi veszedelem néven került be a történelembe, egykorú megnevezését a Siskovich-bizottság tagjaként résztvevő gróf Lázár János évjelző chronisztikonjával fejezte ki: SICVLICIDIVM, amely a vérengzés évét jelöli: 1764.
Az 1764. január 7-ei székely mészárlás mementójaként felállított Siculicidium emlékmű a madéfalvi Vészhalmon magasodik. Az emlékművet 1905 október 8-án adták át a madéfalvi közösségnek.
A terület maga, ahol a madéfalvi veszedelem idején elesettek temetettek el és az emlékmű felállítást tervezték Zakariás Izsák szépvízi földbirtokos tulajdonában volt. Az emlékműállító bizottság felkérésére adta át a kért 400 négyszögölet a tulajdonos a családjáért évente megemlékező misemondás ellenében.
Az emlékművet Tamás József, csíkszeredai születésű, Budapesten élő építész tervezte, a kivitelezés munkálatait pedig Szász István szépvízi építész vállalta. Az emlékmű márványtábláját Sántha Nándor budapesti vésnök készítette, míg az oszlopot ékesítő turul alakja Köllő Miklós gyergyócsomafalvi szobrász alkotása.
A kőoszlop felirata Szádeczky Kardoss Lajos tollából:
„SICULICIDIUM
A székely határőrség szervezésekor
Madéfalva határában 1764 január 7-én
A cs. katonaság által védtelenül lekaszabolt
csík- és háromszéki vértanúk emlékére,
kik az ősi szabadság védelméért vérzettek el,
emelte az utókor hálás kegyelete 1899.”
A verses felirat dr. Balló István tollából:
„Székely nép! Itt hullott őseidnek vére,
Kiket zsarnok önkény bosszús karja ére.
Midőn alkotmányos szabadságod védték,
Szörnyűkép olták ki sok ártatlan éltét.
De bár elvesztek ők ádáz fegyver alatt,
Emlékük nem vész el, örökre fennmarad,
Mert hű kegyeletben megtartod őseid.
Így él majd emlékük időtlen ideig.”
Az emlékműállítás értelmi szerzőjeként D. Orbán Gyulát tartják számon Dr. Balló István A madéfalvi veszedelem írása nyomán. A kezdeményező gondolat a Csíki Lapok 1891.október 21-ei számában jelent meg: 1764 címmel hazafias érzületű cikkben hívja fel az olvasó közönség figyelmét a tett idejére. 1891 november 15-én több tagot számláló bizottság alakult amely feladatául az emlékműállítást tűzte ki. A kezdeményezők: Nagy Sándor, D. Orbán Gyula, Györgyjakab Márton (a Csíki Lapok tulajdonosa, az emlékműállításban a madéfalvi alap kezelője), mellett Benedek István 1848-as honvédhadnagy az emlékoszlop alapját kezelő szűkebb körű bizottság elnöki , illetve az emlékállító bizottság ugyancsak elnöki tisztségét töltötte be. Bizottsági tagok: Murányi Kálmán csíkrákosi plébános, Bándi Vazul főgimnáziumi tanár, Lakatos Mihály tanár, mint titkár, Dr. Csíky József ügyvéd, Csíkvármegye magánjavainak igazgatója, mint jegyző, Gál József kereskedő, mint pénztárnok tevékenykedett a bizottságban.
Az emlékműállítás védnöke Mikó Bálint, Csíkvármegye főispánja, aki az emlékműavatáskor már nem vármegyei elöljáró. Az emlékműavató ünnepség szervezésében részt vállalók közül Dr. Györgypál Domokos főispán, Becze Antal alispán mondott beszédet. Az emlékművet úgymond megőrzés végett, a törvényhatóság képviseletében Fejér Sándor adta át Csíkmadéfalva közösségének.
Albert Ernő
2004 Az 1764-es madéfalvi veszedelem előzményei és lefolyása. Székelyföld VIII. (1) 101–147.
Balló István
2013 A madéfalvi veszedelem. Reprint kiadás. Turul Egyesület, Csíkszereda.
Endes Miklós
1938 Csík-, Gyergyó-, Kászon-székek (Csík megye) földjének és népének története 1918-ig. Akadémiai Kiadó, Budapest. (208–210.)
Imreh István (szerk.)
1994 Látom az én életem nem igen gyönyörű. A madéfalvi veszedelem tanúkihallgatási jegyzőkönyve 1764. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest.
Kelemen Sándor
2000 Madéfalva – Siculicidium.(Csíki műemlékek, 2.) Státus Kiadó, Csíkszereda.
Kovács Klára, P.
2010 Siculicidium emlékmű, Madéfalva. Romániai Magyar Lexikon.
Szádeczky Kardoss Lajos
1993 A székely nemzet története és alkotmánya. Reprint. Akadémiai Kiadó, Budapest.
Kiállítás
Emelt fővel – képek a Siculicidium utóéletéből. Összeállító: Daczó Katalin, Fészek Tájház, Madéfalva.
Maga az emlékmű mint jelkép áll a székelység történetére egyik legnagyobb befolyással bíró esemény mementójaként. Elnevezése – Siculicidium mint tárgyi valóság és Siculicidium mint latin megnevezés és chronisztikon (utalása az 1764-es eseményekre) – is mutatja kiemelkedő jelentőségű szimbólumértékét.
A madéfalvi veszedelem, ahogyan a Nyerges-tető vagy a csíksomlyói Pünkösdi búcsú a tényleges jelentésükön túl, mint történelmi időpont, földrajzi hely vagy hitéleti esemény a székelységet meghatározó fogalmakká, jelképekké váltak úgy az önazonosításban, mint a mások általi azonosításban is.
A Siculicidium jelképértéke nemcsak napjainkban meghatározó – ahogyan mutatja a 250 éves évfordulóra szervezett nagymérvű megemlékező eseménysorozat (2013 októberétől 2014 januárjáig tartó „Siculicidium Emlékév” promgramsorozat konferenciákkal, kiállításokkal, rendezvényekkel), a Bukovinai Székelyek Országos Szövetsége által az emlékmű előterében ez alkalommal felállított kopjafa – hanem már a 19. században is nemzeti értékű fontosságot tulajdonítottak e tragikus eseménynek. A centenáriumi évfordulóra készülve az 1850-es években a csíki közösség értelmiségi tagjait élénken foglalkoztatta a székely nép történetének e tragikus momentum hatásaihoz mérten kellő figyelemben való részeltetése, aminek eredménye maga az emlékmű. Az 1905. október 8-ai emlékavató ünnepély az azóta minden évben megrendezésre kerülő megemlékezések sorozatát indította el, mely rendezvények a történelmi emlékezésen túl, a nemzeti identitástudat vagy csak önazonossági megnyilvánulásaként is jelentőségét kaptak/kapnak persze mindig az aktuálpolitikai viszonyok tükrében.
