A Parajdi Sóbánya

Leírás
Erdélyország keleti részén, a Székelyföldön, létezik egy tájegység – az egyetlen – mely nevét ásványkincséről kapta: a Székely Sóvidék. Ennek részeként a parajdi óriási sótömzs 1,2×1,4 km átmérőjű, enyhén ellipszis alakú, és a megdöbbentő 2,7 km mélységben gyökerezik. A Korond–Parajd–Szováta–Görgényi vonulat a kelet-erdélyi sófeltörések nyomvonala (a „sóőv”), s ebből mint valami hatalmas gombatest emelkedik ki a parajdi sótelep.

A parajdi sótelep többféle: földtani, történelmi, bányászati és gyógyítási titkot őriz. Mindjárt az első titok az erdélyi só keletkezésében rejlik. Az erdélyi só – és ezen belül a parajdi sóredő – keletkezése az alsó-bádenigeológiai korra tehető (középmiocénkorszak), ezelőtt kb. 20-22 millió évre. Az ezt követő geológiai korok üledéksorai rárakódtak a már kicsapódott sórétegekre és nyomásuk alatt a só, az Erdélyi-medence peremei felé nyomult. A só környezeténél kisebb fajsúlya is elősegítette mozgását, és a már létező törésvonalak mentén felfelé tört, roppant só-gyüremkedéseket és diapír-redőket alkotva. A parajdi sóvagyon több száz év kibányászható kősóját rejti magában és Erdély egyik „feneketlen” kincsesládája.

A székelyföldi ősi vagyonközösség és jogi egyenlőség döntően befolyásolta a székelyek sóbányászatát és kereskedelmét. A székely szabadság (libertas) egyik eleme az, hogy a természeti kincseket saját javukra hasznosíthatták, innen következett a székelyek szabad „sójoga” is. Ez képezi a parajdi só történelmi titkának nyitját, ugyanis az idők során a szabad sójog korlátozása, és visszaadása jellemezte a székely sóbányászatot.

A legelső közvetett írásos utalással, a sóvidéki só kitermelésére, II. András király a barcasági német lovagrend részére adott kiváltságlevelében találkozunk (1222-ben), melyben megengedte hogy a Maroson és az Olton hat-hat hajót tarthassanak, melyeken lefelé székely sót, s visszafelé egyéb árukat szállítottak.

A sóvidéki sóbánya következő említése 1405-ből való, amikor Luxemburgi Zsigmond király megtiltotta a földesuraknak, hogy saját birtokukon sóbányát nyissanak. 1463-ban Mátyás király megerősítette a székelyek szabad sóbányászatát és kereskedési jogát. A sóvidéki só kezdettől fogva a Székely Nemzet közvagyona volt,s így minden székely háztartás ingyen sót kaphatott, de csak 1562-ig, mikor a székelyföldi felkelések leverése után II. János Zsigmond a királyi kamara javára foglaltatta le a parajdi sóbányát. Az erdélyi fejedelmek választási feltételei között szerepelt a székelyek ősi szabadságának tiszteletben tartása és a szabad sójog szavatolása is: Báthori Gábor (1603), Bocskai István (1605), Bethlen Gábor (1613) és I. Rákóczi György (1631). A székelységet megillető ingyen sót a II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharc idejére adták vissza.

Parajdon a föld alatti sóbányászat 1762-ben kezdődött, amikor megnyitották a harang („süveg”) alakú József-bányát, Johann Frendl osztrák bányatiszt irányítása alatt. A kitermelt sót (alaksót) bivalybőrbe kötve, négy pár ló húzta a felszínre, de 1765-ben még láttak felszíni fejtést is. 1864-ben megnyitották a trapéz alakú Párhuzamos-bányát, majd 1898-ban megkezdődött az Erzsébet-kutatótáró kihajtása, a sóhát észak-nyugati felében.

Az erdélyi és máramarosi sóbányák középkori eredetű művelési technikáját az első világháború után (1920) a román államigazgatás újjászervezte. 1945-ben bevezették a robbantásos sófejtést, ennek következtében a nagy hagyománnyal rendelkező magyar sóbányászat végleg történelmi emlékké vált.

1947–1949 között megnyitották a nagy székely lázadó emlékét őrző Dózsa Györgybányát, de 1954-ig még művelték a Párhuzamos-bányát is.

1978-ban, a régi bányakamrák alatt, új mélységi szinteket képeztek ki az országban egyedülálló (12 m magas, 20 m széles és 200 m hosszú) kamraméretekkel. Később, 1991-ben, megkezdődött a Telegdy-bányarészleg kialakítása a sótelep észak-keleti részén. Itt a kamrák méretei: 16 m széles és 8 m magas, a négyzetes tartópillérek 14 m x 14 m keresztmetszetűek.

A parajdi sót már a XV. századtól kezdve „székely só”-nak nevezték, mely nevet adott egy erdélyi tájegységnek, jogot (sójogot), munkát és megélhetést biztosított hosszú századokon át a vidék népének és nem utolsó sorban ízét, lelkét adja a híres székelyföldi és erdélyi ételeknek.

Az óriási parajdi sótelep féltve őrzi utolsó titkát: az időtlenség varázsát. Aki ezt megfejti – ajándékba kapja az örökkévalóságot – talán sóbálvánnyá változik.

Forrás

Aba Sándor

1940 Erdélyi útikalauz. Nagyvárad.

Ambrus Ilona

(é. n.) A kezelési és látogatási szint forgalmának évi kimutatása. Tanulmány.

Bányai János

1957A Magyar Autonóm Tartomány hasznos ásványai. Tudományos Könyvkiadó, Bukarest.

Bányai János – dr. Kertész János –, Lendvay Ferenc

1941 Székelyföld írásban és képben. Budapest.

Benke István (főszerk.)

2001A magyar bányászat évezredes története. III. Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület, Budapest.

Constantin Atudorei – Emil Bocanete – Pavel Miclea

1971 Cercetarea, exploatarea şi valorificarea sării. Editura Tehnică, Bucureşti.

Coriolan Stoica – Ion Gherasie

1981 Sarea, sărurile de potasiu şi de magneziu în România. Bucureşti.

Csiki Zoltán – Horváth István – dr. Vécsei András – Osváth Pál

2006 Rapsoné öröksége. Tanulmányok Parajd község múltjából. Corvin Kiadó, Déva.

Csutak Vilmos (szerk.)

1929/2003 Emlékkönyv a Székely Nemzeti Múzeum ötvenéves jubileumára. Reprint. Székely Nemzeti Múzeum, Sepsiszentgyörgy.

Dudás László

2003 Az erdélyi sóvidéken – Parajdi gyógytúra. Élet és TudományLVIII. (31) 966–970.

Farkas Izabella Melinda

2002 Geomorfológiai jellegzetességek a parajdi sóháton. Szakdolgozat. Babeș–Bolyai Tudományegyetem, Földrajzi Kar, Kolozsvár.

Dr. Fazakas Emese

1992 A krónikus légúti megbetegedésekben szenvedők földalatti kezelése a parajdi sóbányában. Tanulmány.

Ferenczi Géza

1991 Lapok a sóvidék (kora) középkori történelméből. HazanézőII. (2)

Dr. Gergely Ernő

1986 A magyarországi bányásztársadalom története 1867-ig. III. Fejezet – A sóbányászat történetéből. Műszaki Könyvkiadó, Budapest.

Horváth István

2004 A székely sóbányászat rövid története. III bővített kiadás. Parajdi Sóbánya, Parajd.

Horváth István – Plájás István

2004/2010 Salina Praid – Parajdi Sóbánya. (Fényképalbum a sóbányáról és Sószorosról 4 nyelven; első kiadás 2005, második bővített kiadás 2010.)

Jakab Elek – Szádeczky Lajos

1901 Udvarhely vármegye története a legrégibb időktől 1849-ig. Athaenaeum irodalmi és nyomdai R.T. könyvnyomdája, Budapest.

Kacsó Albert – Rácz Gábor

1980 A flóra- és vegetációkutatás története a Kis-Küküllő völgyében. Acta HargitensiaI. 361–370.

Kubinyi András

1988 Königliches Salzmonopol und die Stadte des Königreichs Ungarn im Mittelalter. In: Stadt und Salz. hg. v. Rausch, Wilhelm. Linz, 213–232.

Liszkay Gusztáv (Schmidt Alajos után)

1871 A kősó-bányák Erdélyben I–IV. Bányászati és Kohászati Lapok IV. (18) 145/a–147/a, (19) 153– 154, (20) 163–165, (21) 172–173, (24) 199–200.

Magyari Mihály

1896/1904 Az Erdélyrészi sóbányászat ismertetése. Budapest

Orbán Balázs

1870/ 1991–1996 A Székelyföld leírása. Első kiadás: Pest; első erdélyi kiadás: Sepsiszentgyörgy.

Pál-Antal Sándor (szerk.)

2001 A Maros megyei magyarság történetéből. Mentor Kiadó, Marosvásárhely.

Dr. Pusztainé Madar Ilona

1988 Adalékok a parajdi sóbányászathoz és sókereskedelemhez. Budapest.

Sófalvi András

2001 A sóvidéki (székelyföldi) sóbányászat kritikai története a kezdetektől 1562-ig. In: Hermann Gusztáv Mihály – Róth András Lajos (szerk.): Areopolisz. Történelmi és társadalomtudományi tanulmányokI. Haáz Rezső Múzeum, Székelyudvarhely, 139–167.

Szekeres Lukács Sándor

2002 Kodáros kincsei. Fejezetek Felsősófalva és a Székely-Sóvidék történelméből. Székelyudvarhely.

Szabó E. – Szabó Zs. – Tőkés B.

1994 A környezeti mutatók kutatása a parajdi sóbányában, természetes gyógymódok Hargita megyében. Tanulmány.

Dr. Teodoreanu Elena – Dr. Buicliu Lucia

1990 A parajdi sóbánya mikroklimatikus tanulmányozása, a gyógyítási lehetőségek jobb alkalmazása céljából. Tanulmány.

Tófalvi Zoltán

1994 A só és vidéke. HazanézőV. (2)

Vofkori László

1995 Székelyföldi útiképek. Hargita Kalendárium, Csíkszereda.

Indoklás
Bár több sóbánya is van Erdélyben, a parajdi sóbánya egyedi földalatti környezetet biztosít látogatásra és ami a legfontosabb: kivételes levegőjével a tüdő betegségeiből való felgyógyulásra.

Az erdélyi sóbányák közül, Parajdon történik a legnagyobb léptékű földalatti gyógykezelés, a sóbánya egyik felhagyott szinjén (a +402m-es szinten). Itt a szpeleoterápia az 1960-as években kezdődött, a régiDózsa György-bánya egyik bővített kamrarendszerében.

A wieliczkai sóbánya eredményeiből kiindulva, az akkori sóbányaigazgató, Telegdy Károly, és dr. Veres Árpád körorvos a krónikus légúti betegek föld alatti kezelésével próbálkoztak. Akkoriban a kitermelés is azon a szinten folyt (a Dózsa György bányában), és számos rendezvény bizonyítja, hogy a sóbánya tárnái ugyancsak vonzották a látogatókat, betegeket és nyaralókat egyaránt.

Helyet találtak itt repülőmodellező versenyek (a kolozsvári modellező kör lelkes tanárának, id. Béni Attilának a vezetésével), szobrász- és festőtáborok vetélkedői (melyek alkotásai ma is láthatók a sókamra falain, domborművek és szénrajzok formájában) és természetesen a légúti betegségekben szenvedők sokasága. A lejárás a Dózsa György-aknán történt felvonó segítségével, és a látványos kamraméretek nem maradtak visszhang nélkül.

1971-ben, a marosvásárhelyi 2-es számú Belgyógyászati Klinika munkaközössége – dr. Pálfi Béla vezetésével – az itt kezelt betegektől származó empirikus felmérések eredményeit megpróbálta tudományos alapra helyezni. Tehát a klimato- és szpeleoterápia az 1960-as években kezdődött, a régiDózsa György-bánya bővített kamrarendszerében.

A föld alatti üregeknek, terápiás célokra való állandó kihasználása érdekében, 1974-ben létesítettek Parajdon egy 40 férőhelyes kis kórházi részleget. A két külön épületben elhelyezett, szegényes feltételek között működő „asztmás-kórház” ennek ellenére is nagy népszerűségnek örvendett egészen a 2011-es évig. A háromhetes kezelési időszak alatt, dr. Fazakas Emese szakorvos irányításával, megfelelő gyógyszeres kezelésben is részesülnek.

1980-ban a föld alatti kezelőbázist átköltöztették egy másik, szárazabb szinten levő kamrarendszerbe (a +402m-es szintre), ahol jelenleg is működik. Itt, a felszíntől számított 120 m mélységben, nyári szezonban akár 3500–5000 személy is megfordul naponta. A villanyvilágítással és állandó szellőztetéssel ellátott tágas kamrákban játszótér, kalandpark, ökomenikus kápolna, vendéglő, borpince, számtalan ülőalkalmatosság, képkiállítás és asztalitenisz teszik változatosabbá a napi kötelező négyórai lent tartózkodást. Kézi- és tollaslabdázásnak a lehetősége, gyermekjátékok kölcsönzése, kis történeti múzeum és kávézó varázsolják otthonosabbá ezt a különleges föld alatti világot. A lenn tartózkodás magába foglal szakkáder által vezetett gyógytornát és sétát, mellyel fokozatosan növelhető a betegek fizikai terheléshez való alkalmazkodóképessége. A kezelésre jelentkezők korhatára 2–60 év. Testi biztonságot az állandó egészségügyi felügyelet, lelki támaszt pedig az 1993-ban felszentelt, Nepomuki Szent János védelmébe ajánlott ökumenikus templomrész nyújt.

Felmerül tehát a kérdés: miben rejlik a barlangok és némely bánya gyógyhatása? Melyek azok a gyógytényezők, amelyek a bányakezelés során hatnak az emberi szervezetre?

A barlangi gyógyászattal behatóan foglalkozó orvosok véleménye szerint, nem egy különleges gyógytényezőről, hanem számos fizikai, vegyi és biológiai tényező együttes hatásmechanizmusáról van szó. Az eddigi kutatások alapján a barlangterápiánál a következő tényezők jöhetnek szóba:

1.A föld alatti levegő nagyfokú tisztasága (sterilitása).Az allergének és a légutakat izgató “inhalációs ártalmak” hiánya, mind a barlangok, mind pedig az üzemen kívüli bánya-szintek mikroklímájának jellemző sajátossága. Míg a nagyvárosok levegőjében lebegő részecskék, az ún. „csíraszám” 1000 db/cm³-nél is több, a föld alatti üregekben néha 100-nál is kevesebb. A parajdi sóbánya gyógykezelési szintjén ez a szám 180–270 között mozog. Megtalálhatók benne bizonyos gombaféleségek, amelyek közül egyesek antibiotikum termelésére is alkalmasak.

2.A levegő magas relatív páratartalma.Ilyen körülmények között a porszemcsék, a mikrobák, virágpor és gombák kicsapódnak a talajon és a falakon, a rájuk ülepedő vízpára hatására, másrészt a lebegő részecskék átmérőjét ez a vízpára megnöveli, és ezért a belélegzett levegőből már a légutak felső szakaszának nyálkahártyáján megtapadnak. A belélegzés során a levegő felmelegszik, a relatív nedvességtartalom csökken, és újból telítődhet vízpárával. Kilégzéskor a tüdőből vízpárával telített levegő távozik, és ez a folyamat a tapadós hörgőváladék felhígulásához vezet. A jelenlegi kamrarendszerben a relatív páratartalom 71 %-os (70 a bejáratnál), úgy a hideg, mint a meleg évszakban, ami egy nagyon állandó higrikus környezetet jelent, függetlenül a külső levegőtényezőktől.

3.A párakondenzátum kedvező összetétele. Az eddigi vizsgálatok szerint, a barlangi és bányalevegő párájának kondenzátumában (különösen a karszt-barlangok esetében) viszonylag magas a kalcium-tartalom, aminek belélegzése gyulladáscsökkentő hatású. A parajdi bánya levegőjében található szuszpenzióban levő parányi sórészecskéknek tulajdonítanak kedvező hatást. Ezek az aeroszol formájában úszó, apró NaCl kristályból álló részecskék 50 %-a, 5 mikron alatti méretű, s így lehetővé válik behatolásuk légzéskor, egészen az alveoláris szintig. A belélegzett levegő magas NaCl-tartalma, ozmotikus hatása révén, magához vonzza a szöveti nedveket a hörgőrendszer falából. Az ozmotikus hatás mellett, a hipertóniás váladék serkentő hatású a hörgők nyálkahártyájára, és elősegíti a váladékozást és a köpeteltávolítást. A már említett domináns Ca²⁺ionok mellett a sóbánya levegője még más természetes aeroszolokban is gazdag: szulfát, nitrát, ammóniák, Mg, K, Na, J és Br ionok lebegnek apró vízcseppek között, kiegészítve a Ca és Na részecskék hatásmechanizmusát.

4.A levegő állandó hőmérséklete. Általában a föld alatti üregekben nagyobb távolságra a bejárattól, néhány tizednyi°Celtéréssel, állandó a levegő hőmérséklete. Nagyságrendileg közel megfelel a külső levegő évi átlaghőmérsékletének. A parajdi bányalevegő a hideg évszakban 15,6, míg a nyári szezonban 15,8 °C, tehát a maximális ingadozás is csak 0,2 fok. A kőzet hőmérséklete 15,4, illetve 16,4 °C. A döntő fontosságú tényező azonban nem is annyira a levegő hőmérsékletének értéke, mint inkább a konstans jellege.

5.A relatív alacsony hőmérséklet mellékhatása. A bánya táróiban és kamráiban levő, relatív alacsony levegőhőmérséklet serkentőleg hat – hasonlóan a hideg aeroszolokhoz – a „tuszogén receptorokra”.

6.A levegő csökkent áramlási sebessége.A parajdi sóbánya tárnarendszerének az átlagos keresztmetszete 240–250 m²között mozog, tehát a mesterséges üreg méretei miatt, a szervezet nem észleli a légmozgást, és így nem kelt hidegérzetet. A sóbánya levegőjének mért áramlási sebessége 0,2–0,3 m/s között van, és szintén független a kinti légviszonyoktól.

7.A levegő magasabb széndioxid-tartalma.Az aktív barlangokban és bányákban észlelt magasabb (0,1–0,3%) CO₂tartalom serkenti a légzőközpontot és ezáltal növeli a tüdőszellőztetést. A parajdi bányában a CO₂tartalom 611–799 mg/m³között változik, ami 1,0–1,5 literrel növeli a percenkénti belélegzett levegőmennyiséget, felgyorsítva ezzel a tüdőventillációt.

8.A magas negatív ionizáció (magas a kisionok száma). A legújabban végzett mérések szerint egyes föld alatti üregekben rendkívül magas, a külszínhez viszonyítva a levegő negatív ionizációja. A sóbányában a rádióaktivitás legfontosabb összetevője a Ra 222 izótop. Ennek a felbomlásakor, gamma és beta sugarak bocsátódnak ki, miközben növekedik a levegő ionizációs foka. A természetes negatív ionok túlsúlya esetén az asztmás krízisek száma és intenzitása csökken. Fokozódik ugyanakkor a baktériumoknak és az allergéneknek a légutakból történő eltávolítási sebessége. A parajdi sóbányában az ionizációs szint 413-580 ion/m3 között mozog, a negatív ionok túlsúlya enyhén növekszik a nyári szezon alatt (a természetes rádióaktivitás a bányalevegőben, Ra 222-ben kifejezve: 1,5–1,9 x 10^-13Curie/l, ez 10-20-szor kisebb, mint az atmoszférában).

9.Csökkent a levegő ózontartalma.A sóbánya levegőjének ózonhiánya nagyarányú tisztasági fokot jelent, orvosi hatását nézve, csökkenti a simaizom-görcsöket. A redukáló anyagok csökkent koncentrációja fordítottan arányos a levegő tisztasági fokával.

10.Csökkent a levegő pH-értéke (a savas jellege).A sóbánya levegőjének alacsonyabb pH-értéke (Parajd esetében ez 6,5 és 6,9 között van) hozzájárul a levegő fertőtlenítéséhez, vagyis a baktériumflóra csökkentéséhez.

11.Magas az oxigén parciális nyomása.Általában a bányákban magasabb a légnyomás (kb. 12–15 Hgmm-rel), és ebből adódóan az oxigén parciális nyomása 2,07%-kal nagyobb, mint a felszínen. Ebből egyenesen következik, hogy a bányalevegő belélegzésekor a szervezet oxigénellátása 2%-kal növekszik. Parajdon, lent a sóbányában a légnyomás 734 Hgmm októberben és 726 Hgmm júniusban, tehát egyenes összefüggésben van a külszíni légnyomás változásával.

A fent említett mikroklimaterikus tényezőket figyelembe véve, elmondhatjuk, hogy a parajdi földalatti kezelőbázis kiválóan alkalmas a légúti megbetegedésekben szenvedők gyógyítására. A kezelésre jelentkezőknél okvetlenül szükséges az előzetes orvosi kivizsgálás, a beteg csak így részesülhet – ha lehetséges teljes gyógyszeres kezelés nélkül, az itt tartózkodás alatt – földalatti szpeleoterápiás kezelésben már az első naptól kezdve. A bánya-terápia során a felnőttek 16–18 napot, a gyerekek 10–12 napot, egyénileg megszabottan, naponta 2–4 órát töltenek az erre a célra kialakított tárnarendszerben.

A 2001-es évvel kezdődően, minden évben megrendezik a faragóművészek nyári alkotótáborát. Ez alkalomból szobrászok és festők alkotásai kerülnek a földalatti kezelőbázis sófalaira.

A földalatti kezelőbázison a sóbánya bányászközössége és technikai személyzete egy kis történeti múzeumot hozott létre. A munkálatokat Plájás István marosvásárhelyi fotóművész tervezte és vezette le. A múzeum kivitelezésében értékes szakmai tanácsokat adott Konrád Árpád és a levéltári dokumentumok tanulmányozásában nélkülözhetetlen segítséget nyújtott Pál-Antal Sándor. A múzeum megnyitása 2002. június 14-én történt, az avatóünnepségen részt vettek a bukaresti sóközpont akkori vezérigazgatója valamint az RMDSZ elnöksége is. A kiállított tárgyak között korabeli szerszámok és eszközök találhatók, a XVIII. századtól kezdődően, melyeket a só kitermelésére használtak, valamint a sóbánya jelenlegi termékei. A kiállítás gerincét azonban a sóbánya története képezi és az ehhez kapcsolódó csodálatos fotók.

A betegek elszállásolása főleg magánházaknál, panziókban és a szállodákban lehetséges.

Az utóbbi években a kórházba beutalt betegekről a dr. Fazakas Emese által készített statisztika alapján megállapítható, hogy a 3-4 alkalommal jelentkezőknél és a kezelésre jól reagálók esetében csökken az asztmás krízisek száma és intenzitása, enyhül a száraz köhögés, a köpet mennyisége és viszkozitása csökken, és a teherbíróképesség fokozódik. Ezzel a szervezet ellenállóképessége megnő a fertőzésekkel szemben, és a betegek gyógyszerigénye is csökken, rövidebb vagy hosszabb távon.

Ellenjavallatok: tüdőtuberkulózis, heveny légúti megbetegedések, magas vérnyomás (III. stádium), ischemiás cardiopatia, Basedow-kór, eszméletvesztéses idegrendszeri kórképek, klausztrofóbia, terhesség, tolószékre szoruló mozgássérültek.

A parajdi sóbányában elért eredmények azt mutatják, hogy a szpeleo- és klimato-terápiás földalatti kezelés egy egyszerű és hasznos módszernek tűnik, hozzájárul a betegek légúti panaszainak javulásához, a lelki egyensúly és a vegetatív idegrendszer tónusának a helyreállításához.